Roadmovie
október 29th, 2007 LaciÍme az utazásunkról készült videószösszenet. Sajnos Youtube bácsiék újrakonvertálták, és ez némi minőségvesztéssel járt…:( De feltöltöm majd rendes letölthető jó minőségben is. Addig is jó mozizást.
Étkek
október 23rd, 2007 LaciGondoltam vetek pár sort a táplálkozásunkról, mivel mostanában kevés dolog történik. Egyrészt megjött ma az ősz, igen vastag felhőréteggel a hátán, másrészt vagy itthon kuksolunk, vagy szörfözünk, vagy suliban vagyunk. Na jó, néha megiszunk egy két sidrát, vagy sört Richardal meg a haverjával, akit nem tudunk, hogy Hectornak, Larsonnak, vagy Fredriknek hívnak-e vagy mindháromnak:).
Szóval az első napokban leginkább pizzán, szendvicsen és mindenféle büfében kapható eleségen éltünk. Aztán ahogy szép lassan ismertük meg a környéket, sorra találtuk meg a boltokat. Az első igazán ismerős a Lidl volt. Gondoltuk akkor veszünk csirkehúst, mert ott biztos olcsó, de elképedve konstatáltuk, hogy 8 euró környékén mozog kilója. HAJ-HAJ… Mit fogunk így enni. Ám elkeseredésünk hamar örömtáncba torkollt, amint felfedeztük, hogy a tenger gyümölcseinek igen széles választéka, az otthoni, és a csirke árakhoz képest nevetségesen olcsón, mindenféle kiszerelésben kapható:P. Polip, tintahal, kagyló, kisrák, nagyrák, cápa, kardhal, sepia, még nagyobb rák, tonhal, ördöghal, tarisznyarák, hüvelykagyló, tőkehal, lazac, pisztráng, és még sokáig sorolhatnám mi minden, a létező összes kiszerelésben, az élőtől, a megpucolt-felszeletelt-lefagyasztottig, az egy szelettől a kilós zsákig mindenhogy. És _mind_ olcsóbb, mint a csirke:). Legtöbbjük 4 euró körüli kilógrammonkénti áron. Kulináris mennyország! Kivéve persze szegény Szabinak. Ugyan hősiesen végigkóstolt mindent, de igazán egyik sem ízlett neki. Ő sok pizzát eszik, meg azért néha csinálunk csirkét is. Eddig a legbajnokabb csirkét amúgy ő csinálta, mustáros hagymás pácban HOTPAN-nel:). És kárpótlásul a sok halevésért, ígértem neki egy burritot is, ezzel még adós vagyok. Csak hát a tejföl, na az aztán nincs. Még csak a közelében sem semmi. Ami ránézésre a legjobban hasonlított rá az a cukrozott natúr joghurt volt. Persze cukrozott mivoltára csak miután a húsra borítottam derült fény. De hát lassan csak megtanulom, hogy olvassam el ami előttem van…
Tintahal, rák és kagyló
Tonhal steak
Tintahal porontyok…
…de ééédi:)
Nyestcápa steak. Isteni finom.
HotPan a’la Szabi
A jó színű rizs az első lépés a rendes paella felé
Tegnap előtt pedig elment az áram. Olyannyira, hogy a biztosíték ami leoldott konkrétan elszenesedett, és meghalt. Így az egész lakásban áram nélkül voltunk. Illetve az igen érdekes vezetékezésnek köszönhetően az összes konnektor, az összes lámpa, és minden áram nélkül maradt, kivéve a sütőt, a mosogatógépet és a hűtőszekrényt. Ez nagy szerencse volt, mert éppen a vacsorát főztük a Szabival.
Sötétben főzés. Felhívnám figyelmetek a tagadhatatlanul informatikus világításra a szekrényről: USB led lámpa PDA-ról táplálva:)
Evés után sötétségre kárhoztatva nyugovóra tértünk. Másnap világosban, mérnökök révén, nekiláttunk a biztosítékcserének. Haha! Mérhetetlen szakmai tudás ide, fiatalos optimizmus oda, fázisceruza nélkül mégsem állhatunk neki. Gyorsan leszaladtunk venni egyet. A szomszéd utcában van egy szerelvénybolt (vagy mi a neve:)). Itt természetesen senki nem beszélt angolul, így spangyarul vásároltunk egy fázisceruzát egy euróért. Majd kb. 7 perc múlva megjelentünk ugyanott a szénné égett biztosítékkal. Szegények igen megriadtak, hogy mit csinálhattunk, de megnyugtattuk őket, nem mi voltunk, azért vagyunk itt hogy kicseréljék. Mivel ez egy régi fajta biztosíték, nem tudták mit adjanak helyette. Mi meg persze nem nagyon tudtuk elmagyarázni. Erre az egyik ember, aki talán nem is dolgozott ott, megkérdezte messze lakunk –e? Mondtuk, hogy nem. ¡Vamos! Megnézi hova kell. És tényleg eljött megnézte, és elmondta a boltosnak, aki odaadta és azóta van áramunk. Ez a gesztus maximálisan jellemző a spanyolokra. Hihetetlenül jóindulatú mindenki. És épp annyira közvetlenek, amennyire kell:).
Sport
október 17th, 2007 Laci
Bizony! Ez a saját szörfdeszkám, a saját wetsuitommal. A többieknek is van.
Attila cumója
Szabi és a deszkái:)Mától minden nap szörfözünk, hogy ne sorvadjanak el az izmaink. Illetve tegnaptól, csak tegnap nem működött a blog és nem tudtam feltenni a képeket.
Irány a víz!
Szóval szörfözni rettentően vicces. Eleve furcsa dolog hogy egy vízből lévő lejtőn csúszik lefelé az ember, mert hát ugye a víz az vízszintes, nem lejt semerre. De ez még mind semmi ahhoz képest, amikor igazán eltalálja az ember a ritmust, és még jó nagyot tol is rajta a hullám:). Persze nekünk még nem megy annyira, de hát csak belejövünk. Összebarátkoztunk Richardal is. Svéd Erasmusos diák, aki Németországban nőtt fel, ott angolul tanult, volt 3 hónapig Ausztráliában, nem tudom már meddig Chileben, most ugye itt van, es megy vissza Ausztráliába tavasszal. Ja és mivel amerikai barátnője van ott is volt már egy keveset:). Éljen a globalizáció!:). Richard is szörfözik, Ausztráliában tanult meg. Vele voltunk ma is, így van aki segít ha valamit nagyon nem jól csinálunk. A legtöbb gondunk a bevergődéssel akad, mert át kell jutni azokon a hullámokon, amik hátán később ki akarunk jönni. Erre mindenféle technika létezik, ezeket próbálgatjuk, de ez idáig leghatásosabbnak, a „kivárjuk a hullámcsendet” taktika bizonyult.
Fáradtan hazafelé
Amúgy természetesen járunk iskolába is, csak az nem érdekes és izgalmas:), arról nincs mit írni vannak óráink, eddig csak előadások, gyakorlatok jövő héten kezdődnének, de mint mindenhol itt sem kezdődik egyszerűen az év, nincs elég hely a termekben, az új időpontok megnyitása pedig időbe telik. Pont úgy mint otthon:) Jaj, most hogy kinéztem az ablakon jut eszembe hogy legkedvencebb húgomnak üzenem, hogy most már csak egy ernyő van az égen, de amikor mi is kint voltunk volt vagy 5 :P. Most viszont elmegyek és kitakarítom a mikrót, mert tegnap popcornt csináltam, és természetesen kis híján leégettem az egész konyhát… Azóta picit büdös van és furcsa színe van a mikrónak belülről.
Érdekesség: ma gondoltuk suli előtt szörfözünk egyet, fel is keltünk, de mivel délelőtt fél 9-kor még korom sötét volt, úgy döntöttünk inkább szundizunk még kicsit. Cserébe este 7 körül még világos van.
Árapály
október 13th, 2007 LaciÍgy néz ki mifelénk egy nap az ablakból. Ajánlom figyelmetekbe az árapály jelenségét, de a felhők is viccesek, meg a házak árnyékai is:). Enjoy!
Otthon édes otthon
október 12th, 2007 LaciMa ünneplik a spanyolok Amerika felfedezésének 515. évfordulóját. Nemzeti ünnep lévén, minden zárva van, így nekünk sem voltak ma óráink. Elméletileg kirándulni mentünk volna Erasmus kereteken belül, de későn jeleztük hogy mennénk, és nem volt hely a buszon. Így maradtunk itthon. Gondoltam írok kicsit a lakásról. Pontos levelezési címünk:
Avenida de Rufo García Rendueles, 18 1 izquierda
33203, Gijón, Spain
A piros kis kockával jelzett házban lakunk
Tehat az első emeleten lakunk, a baloldali lakásban. Közvetlenül a Don Pelayo-ról elnevezett kávézó fölött, ami amint már említettem, a tulajdonos tulajdonát képzi a lakással egyetemben:). Portásunk volt nekünk is, de csak az első héten láttuk és akkor sem tudtunk rájönni milyen rendszer alapján dolgozik. Az elmúlt pár napban kezdjük igazán belakni szerény hajlékunkat. Vettünk szárítót, megjárattuk a porszívót, elmostunk minden tányért már, sőt a Szabi még a fürdőkádat is újrafúgázta. (Valami helyi szakember a penészes fúgára húzott egy réteg átlátszó szilót. Kicsit gusztustalan volt.) Én személy szerint kezdem nagyon megszeretni a lakást, de bátorkodom azt állítani hogy a többiek is. Ideális az elrendezése, a mérete, es nagyon jó hogy van két fürdő. A szobák elosztásán nem vitáztunk sokat. Atusé lett a fiú szobája, ami tele van menő szörfös poszterekkel, nagy asztala van, de cserébe ez a legkisebb. Én bevállaltam a lány szobáját, ami lényegesen nagyobb, mint az Attiláé, cserébe viszont lila a tapéta, kevésbé menő izmos férfiakkal van teleragasztva, de van egy mini-hifi. A félmeztelen fiúkat letakarva száradó törölközővel egész lakható:). Szabié a legnagyobb szoba, a szülők hálója. Francia ágyban alhat, és még függönye is van, cserébe jézus minden mozdulatát szemmel tartja. Minden falról legalább egyszer:).
A nappali
A nappalink kellemes, két kanapé, kis dohányzóasztallal, TV-vel és immáron kábelmodemmel:). A kilátás innen a leg szemet szúróbb, bár minden szobából szinte csak a tenger látszik.
És ezt látjuk evés közben
Szóval hatalmas szerencsénk van hogy itt lakhatunk. A konyha jó nagy, ketten kényelmesen el lehet benne fötörni. Amíg nem volt rendes internetünk csak a konyha ablaknál volt lopható kódolatlan wifi. Ilyenkor előfordult, hogy mindhárman egyidejűleg huzamosabb időt töltöttünk ott.
Tolvajok:)
Hát itt lakunk, és most elmegyek, iszom egy sangriát, Christof Colon egészségére.
Honfoglalás
október 10th, 2007 LaciEgy viszonylag korai kelés után, érzékeny búcsút vettünk a hostelünktől, és megegyeztünk, hogy többet nem alszunk ott. Lesz, ami lesz, mi ma lakást találunk! Kicsit még kómásan elindultunk az autóval az ingyenes parkolási lehetőség felé, ami a nem tengerparti lakáshoz egész közel, a mellette lévő park túl oldalán van. Letettük az autónkat, és némi ajzószer után néztünk koffein formájában, a parkban lévő helyes kis kávézó kinti asztalai között. Ám hirtelen lerohantak bennünket. Szó szerint ellepték a helyet.
Gyöngy tyúk invázió
Eleinte csak valami gyöngy tyúk féleségek, de amint a szomszéd asztaltól az első darab kekszet a földre dobta egy hölgy, megjelentek mindenféle madarak. Kacsa, liba, sirály, kiskacsa, nagykacsa, ludak, galambok, sőt a végére még egy csapat páva is befutott. Nem tudom ki látott már hasonló állatokat közelről, de ezek nem kicsik. Mellesleg gyönyörűek is, és viccesen totyognak, futnak, mozgatják a fejüket. Azonnal megtetszett a park, így elhatároztuk, hogy a kávéval végezvén átsétálunk rajta. Találtunk benne egy tavat, ahol még több madár volt, meg egy keltetőt is, ahol kisebb madarak voltak ketrecekben, és végül, de nem utolsó sorban egy játszóteret is:).
Nem lehetett ellenállni a kísértésnek
Ez rém vicces volt:)
Miután feltöltődtünk, megnéztük még egyszer a park melletti lakást kívülről. Mi a Szabival azonnal beköltöztünk volna, de a tulaj csak este ért rá, az Attila pedig erősködött, hogy keresgéljünk még hátha találunk egy tengerpartit, ahol nem tesznek ki holmi hangoskodásért. Keresési algoritmusunk működése nem volt túl bonyolult. Elindulunk végig a part mentén és minden házba, kávézóba, boltba és egyéb létesítménybe bemegyünk és megkérdezzük. Egészen használhatónak tűnt a módszer, mivel a legelső kávézó tulajdonosa azzal fogadott bennünket, hogy neki van egy kiadó lakása pont itt fölöttünk. Hozta a kulcsokat és megnéztük. Szerelem első látásra. Ők lakhattak itt, nem is olyan régen. Az egész teljesen berendezve. Három szoba, egy nappali étkezővel, két fürdőszoba, és egy konyha mosógéppel, mosogatógéppel, szárítógéppel, mikróval hűtővel, és komplett tányér pohár és étkészlettel. Még mosópor is volt:). Ja és a konyhát kivéve minden ablak a tengerre néz. Gyanús volt, hogy ez lesz a nyertes, de azért végigfutottunk még a parton és megkérdeztük van-e kiadó albérlet, hátha jobbat találunk még ennél is. Nem hogy jobbat, de semmi mást nem találtunk. Vissza mentünk, és letettük az első hónap bérét meg a kauciót. Otthont találtunk.
Szállás dilemma
október 9th, 2007 LaciÉrkezésünk után rögtön nekiálltunk szállást keresni. Persz elsőre csak valami hostelt. Visszatérő motívumként most én felejtettem otthon a listát a Gijóni hostelek címéről:). De végül is egész gyorsan leszűkítettük a kört 2-re, aminél végülis a kicsit szocabbat választottuk, amelyből viszont a kikötőt láttuk.
Gyorsan kifizettuk az aznap éjszakát, nehogy valaki elvigye előlünk, de megbeszéltük, hogy a lehető legkevesebbet tartózkodunk az aprócska koszos szobánkban. Cuccainkat is szigorúan a kocsiban tároltuk. Csak akkor vittük föl, ha mi is a szobában tartózkodtunk. Amúgy első benyomásra a város nagyon szimpatikus volt. Kedves vidám emberek, széles egyirányú utak, tengerparti sétány, mellette kétszer két sávos úttal, meg iylesmi:). Miután kivártuk hogy közvetlenül a hostel előtt felszabaduljon egy hely, odaálltunk, és autónkat biztonságba tudva elindultunk, hogy igyunk egy sidrát. (Teljesen józanul azért mégsem lehet hostelben aludni:)). Meglepően élénk a vasárnap esti élet erre felé. A sidra pedig A helyi ital. Mint bajoréknál a búzasör. Amolyan almabor féle, de talán inkább murci. Picit szénsavas, zavaros, savanykás nedű 7-8% körüli alkohol tartalommal. Úgynevezett sidreria-kban nagy kb 4-5 decis poharakba töltik, egész különleges módon. A rendelhető mennyiség kizárólag egy üveg, egy pohárral. Az üvegből csak a csapos tölthet, méghozzá oly módon, hogy a poharas kezét a lehető legmélyebre ereszti, míg az üvegest feltartja a feje fölé, ameddig csak bírja. Az így keletkező jó méteres űrt kell áthidalnia vékony sidra sugárral úgy, hogy nem néz oda, és persze lehetőleg minél több végezze a pohárban. Egészen érdekes látvány, és az íly módon átlevegőztetett sidra sokkal finomabb, mint például amit én töltök:). A pohárba egész keveset illik tölteni, amit viszont azonnal meg kell inni. Utána a pohárt továbbadva megkérni a csapost az újabb töltésre. Első este ilyen hasznos tudományokkal gazdagabban hajtottuk hálózsákra fejeinket.
Másnap, kipihenve 2000 kilómétert, indultunk neki az intéznivalóknak. Első utunk az Office of International Relationships-be vezetett, ahol legnagyobb meglepetésünkre vártak ránk, fényképes jelentkezési lapunk is ott volt, sőtt a kedves ifjú hölgy még picit angolul is beszélt. Mindenféle papírokon meg elintézni valókon kívül egy lapot is adott melyen volt 5 albérlet hirdetés. Kettőt rögtön kizártunk a mérete miatt, de a másik három egészen szimpatikus volt. Ártatlan angyali tekintetünkel sikerült elérnünk hogy ez a kedves hölgy felhívja nekünk mindhármat. Az első már elkelt, de a másik kettővel egyeztettünk időpontot késő délutánra. Az első egy nagyon korrektül fölszerelt felújított lakás volt, egy hatalmas park mellett, kb 4 utcányira a parttól. A második egy hatodik emeleti lakás volt egy közvetlenül a parton fekvő saját portással rendelkező márványlépcsős házban, elképesztően gyönyörű kilátással.
Másnap, kipihenve 2000 kilómétert, indultunk neki az intéznivalóknak. Első utunk az Office of International Relationships-be vezetett, ahol legnagyobb meglepetésünkre vártak ránk, fényképes jelentkezési lapunk is ott volt, sőtt a kedves ifjú hölgy még picit angolul is beszélt. Mindenféle papírokon meg elintézni valókon kívül egy lapot is adott melyen volt 5 albérlet hirdetés. Kettőt rögtön kizártunk a mérete miatt, de a másik három egészen szimpatikus volt. Ártatlan angyali tekintetünkel sikerült elérnünk hogy ez a kedves hölgy felhívja nekünk mindhármat. Az első már elkelt, de a másik kettővel egyeztettünk időpontot késő délutánra. Az első egy nagyon korrektül fölszerelt felújított lakás volt, egy hatalmas park mellett, kb 4 utcányira a parttól. A második egy hatodik emeleti lakás volt egy közvetlenül a parton fekvő saját portással rendelkező márványlépcsős házban, elképesztően gyönyörű kilátással.
A baj csak a méretével volt. Nem lett volna saját szobája mindhármunknak. De még talán ezt is elviseltük volna ha nem lett volna nagyon lelakott, és legfőképpen ne lett volna a szerződésben, hogy Gijón törvényhozo attyai milyen mértékben tisztába vannak a zaj káros hatásaival, amit 900 euróig terjedő pénzbírsággal büntethetnek. És a szerződés szerint ilyenkor a főbérlő azonnal minden egyéb következmény nélkül felbonthatja a szerződest. A tulaj pedig kifejezetten felhívta erre a pontra a figyelmünket, mert sok öreg lakik a házban. Na hát szép slamasztikában ülünk. Vége a napnak, szállás sehol, és két olyan lakást találtunk, amelyek közül képtelenség választani. Az éjszakát ismét a hostelben töltöttük…
Széles sáv
október 9th, 2007 LaciCsodás nap virradt ma! Bekötötték a rendes broadband internetet albérletünkbe 😀 Végre a szobámból kényelmesen írhatok, anélkül hogy a konyha ablakon kellene kilógnom:).
Ismét úton
október 6th, 2007 LaciSzóval aludtunk egy jót. Másnap egészen időben felkeltünk, gyors zuhi, és irány reggelizni. Kontinentális reggelink, a szoba árába volt kalkulálva, ami kimondottan jól esett mind hármunknak. Gyors tanácskozás közben kitaláltuk hogy a Ferrari múzeum és Monaco közé beiktatunk még egy állomást, Cinqueterre sokak által leírhatatlanul gyönyörűnek titulált faluját. Megnéztük gyorsan a GPSben hogy még egészen útba is esik, csak nem autópályán. Gondoltuk ez nem baj, spórolunk egy kicsit, és bizonyára az oda vezető út is gusztusos lehet. Elindultunk hát a Ferrari múzeumba, amit már tegnap szállás/wifi keresés közben egyszer megtaláltunk. Ez sokkal nagyobb volt mint a Lambó, ellenben 10 eurónk bánta. Nembaj, megérte. Gyönyörű régi és új Ferrarik tucatjai között mindenféle relikviák, berendezett box, és nem utolsó sorban komplett motorok voltak kiállítva. Talán a legnagyobb hatással mégis a kipufogók voltak mindhármunkra, amit az alábbi képek remélem érthetővé tesznek:). Persze a Turbók sem voltak kutyák.
Enzo
A leendő tulajjal;)
Az összes F1-es Ferrari egy rakáson
F1-es motor
5-1 leömlő
Aprócska turbó egy korszakból ami már sosem lesz…
A múzeum után belefogtunk valamibe amit lehet hogy nem kellett volna. Legalább is nem így. Elindultunk Cinqueterre felé. Az út egész jól indult, amíg meg nem láttunk egy testesebb hegyet magunk előtt. A GPS képernyőjéről kiderült, hogy ezen bizony át kell hágnunk. Rendes hegyi szerpentin, majdnem mint nyáron a bajor Alpokban. A különbség csak annyi volt hogy most Olaszországban voltunk. És bizony az olaszoknak egész más fogalmaik vannak az útépítésről, mint német kolegáiknak. Eleinte még csak csak működött a dolog, de ahogy egyre magasabbra értünk, egyre keskenyebb, rosszabb, kacskaringósabb, és meredekebb útféleségen kellett tova haladnunk. Ezt szegény sherpává avanzsálódott autónk kevéssé tűrte jól. Hiába erőltette a ritkás levegőt turbó a tüdejébe, hiába voltak lábain erős mintázatú téli papucsok, mindúntalan olyan érzésünk volt benne mindhármunknak mintha a következő métert már nem lenne képes megtenni. Igyhát hol egybe, hol kettőbe, sikeresen átvergődtünk hegyen völgyön.
Vagy másfél óra és 60 kilóméter múlva, egyszer csak vége lett az útnak. Ekkor komolyan fontolóra vettük hogy Cinqueterre festői szépsége nem baj ha kimarad az életünkből. DE NEM! Kitartó fiatalok vagyunk, nehéz félév áll előttünk, nem futamodhatunk meg a második napon! Egy gyors „újratervezés” és megvolt a B útvolnal. Mitöbb, egy Cinqueterre–> táblát is találtunk. Felkapcsoltunk harmadikba és adj neki! Kicsivel később diadalittasan vonultunk be Cinqueterre apró hegyi falujába.
Autónkat egy istálló mellé parkolva, néminemű séta után úgy vélem megtaláltuk a helyi kilátót. Nem rossz, nem rossz, de nem értjük mi ebben az olyan gyonyorű, amit nem lehet szavakba önteni.
Illetőleg Szabi hiányolta a vizet is, mert mintha ilyet is hallott volna már a helyrol. Mivel a völgyben vízcsobogást hallottunk, úgyvéltük ott lehet valami kis vízesés, de nem akartuk egyedül hagyni az autót nagyon hosszú időre, meghát ugye lusták is vagyunk, így elindultunk vissza az autóhoz. A kövekkel tűzdelt földúton szembejött egy igazi traktor. Benne egy igazi aranyos vidám olasz falusi bácsival, aki amint meglátott bennünket megállt és kiszólt a traktorból, már már nevetve a vidámságtól. Nem értettük pontosan mit mondott, de körülbelül a „Hát ti meg ki fia-borja vagytok, és mit kerestek itt?” kérdés hangozhatott el. Mi ugyanolyan vidámsággal kézzel lábbal magyaráztuk hogy Cinqueterre legendásan lenyűgöző faluját jöttünk megnézni. Erre ő mégvidámabb lett, itt ott már hahotázott is, es bólogatott hogy igen ez itt Cinqueterre. Még valamit az autópályáról is karattyolt, de ez már nem érdekelt bennünket. Érzékeny búcsú után ki ki ment a saját dolgára.
Újra úton… Úticél a Monacói hercegség. Ismételt hegyi hágózás és szerpentinezés után végre autópályán haladtunk újra. Már a tengerpart mentén haladtunk, és éppen azon tanakodtunk hogy vajon hogyan is gondolhattuk hogy 2600 km-t utazunk olyan utakon mint az előzőek, amikor hirtelen elállt mindhármunk szava. Hatalmas CINQUE TERRE tábla mutatott a tengerpart felé. Ebben a pillanatban világossá vált számunkra, hogy miert is nevetett rajtunk a traktoros, és miért is nem volt olyan szép Cinqueterre mint számítottunk rá. Az egyetlen fentmaradó kérdés az volt, hogy 12 navigációs műhold segítségével hogyan sikerült ennyire mellémennünk a tengerpartnak. Ám a térképet vizsgálva rájöttünk, a műholdak jól működnek, nem hiába hagyatkozik rájuk az amerika hadsereg. Mindössze annyi történt hogy Olaszországban Cinqueterre is meg Cinque Terre is van.
A nyil Cinqueterre, Cinque Terre pedig La Spezia mellett van bal alul a parton:)
Így jár az aki kapkod, és rögtön az első opciót kiválasztja, ahelyett hogy a másodikat is elolvasná. Csalódottságunkat hamar orvosolta Genova immáron tényleg lenyűgöző szépsége. Innentől kezdve alagútak és viaduktok váltakozó sorozata vezetett egészen Monacóig. Na hát Monaco tényleg durva… Már az oda vezető út is leírhatatlanul gyönyörű, dehát Monte Carlo az valami egészen nem is tudom.
Még a hegytetőn, lábunk alatt sok sok euróval
Mesebeli, álombeli, hihetetlen, lenyűgöző, fényűző, pazar, lélegzet elállító, és még nem is tudom micsoda egyszerre. Gyanús hogy rátett egy lapáttal a látványra a szombat este is, de ennyi csillogás, villogás, drága dolog és burzsuj hujegyerek egészen sokkoló hatással van a magunk fajta egyszerű magyar parasztra:). Elfáradt az ujjam, beszéljenek kicsit a képek:
Valami kis vityilló tövében
Ez már nem múzeum. Itt vásárolni kell nem nézelődni.
A híres Rascas kanyar tövében
Csak meg lett a Carrera GT spotting is
Fő tér
Miután kinézelődtük magunkat, ugyláttuk itt az ideje némi meleg táplálék hasunkba tuszkolásának. Szabi tegnapi második kívánságának kielégítése érdekében beültünk egy pizzériába. Jó, jó nem olasz, de majdnem. Az utcán ülve majszoltuk 20 eurós margarita pizzánkat, miközben szótlanul nézegettük az elhaladó autókat. Maserati Coupe, 7 méteres Limó, Gallardo Spider, F430, F360, Quattroporte, stb. A sort csak néha bopntotta meg egy egy alantas 750Li vagy egy uj S klasse. Teli hassal, sétálgattunk még kicsit a kikötőben, ahol láss csodát yacht kiállítás volt.
Nekem senki ne mondja hogy van annyi pénz amivel már nem lehet mit kezdeni. Tovább sétálva rá kellett hogy döbbenjünk hogy itt nem akarunk tényleg semmiképp megszállni. Azthiszem érthető:
Itt kéne építési vállalkozni…
Nem volt még kedvünk elindulni semerre, leültünk egy padra. Ahogy ücsörögtünk és bambultunk rájöttünk hogy valami szórakozóhely mellett lehetünk, mert sorba jöttek a durvábbnál durvább sportautók, tele kipucolkodott korunkbeli suttyókkal.:)
Jump in my car!
Itt annyira belefeledkeztünk az ülésbe, hogy észre sem vettük, hogy hirtelen éjjel fél 1 lett… Menni kéne, de hová? Közös megegyezés alapján arra jutottunk, hogy én vagyok egyedül fáradt, így életbe lép a B terv. Nem alszunk Monaco környékén, és mivel az autópályáról úgysem látjuk a francia Riviérát, nem baj ha éjjel megyünk végig rajta. Destination Barcelona. Én javarészt átaludtam az éjszakát, amíg a többiek felváltva vezettek. A napot már spanyolországban láttuk meg újra. Itt cseréltünk is. Atus hátra aludni mert ő volt a legfáradtabb, én meg frissen és üdén a volán mögé.
7 óra környékén érhettük el Barcelonát. Belecsaptunk rögtön a közepébe és megcéloztuk a La Sagrada Familia-t. Nekem egy icipicit csalódás volt, de ettől függetlenül gyönyörű, és jó nagy. És persze építik:).
Nem kicsi
HELÓ!:)
Barcelóna még szürreálisabb volt mint Monte Carlo. No nem a fényűzés miatt. Egyszerűen, csak vasárnap reggel 7kor _teljesen_ üres. Hatalmas 4 sávos egyirányú utak, és csak az enyééém:). Jó volt így vezetni. Leszámítva hogy persze Moha bá (az iGO magyar hangja) nem jól tudta melyik utca merre egyirányú, és a fél belváros le volt zárva mert délelőtt futóverseny lesz.
Széles…
… és keskeny egyirányú utcák.
Igen hosszas tanakodás után megegyeztünk hogy kimegyunk Barcelonából, mert féltjük az autót, nehogy feltörjék, és megpihenünk ahol elfogy a szusz mindhármunkból. A biztonság kedvéjért(???) elszaladtunk még elbúcsúzni a Földközi tengertől, ki tudja mikor látjuk újra…
Barcelona playa-ja
Innentől kezdve szinte szó szerint egyenes és sík út vitt Bilbaóig. Spanyolország belseje úgy néz ki, mint a Mars fog 100 év múlva, miután terraformálták. Hatalmas vörös síkságok, néhol öntözéssel zöldentartott termőföldekkel tűzdelve. Az unalmat csak a néhol egy egy domb tetején elhelyezett nagy bikasziluettek törik meg. Meg természetesen a 0. hosszúsági körnek emelt emlékmű.
500 méter és egy másik féltek.
Már csak pár méter
Idegen féltekére értünk a földnek. Aztán szép lassan kezdtek megjelenni a füfélék, később a bokrok, majd mire már fák is díszítették a tályat, hirtelen hegyek nőttek elénk. Ez egyrészt aggodalomra adott okot, olaszországi tapasztalatainkból kiindulva, másrészt rettentő önbizalmmal töltött el bennünket, mert a hegy túloldalán bizonyára az Óceán van. Mire átvergődtünk a hegyen,Bilbaó már érezhető közelségben volt. Navigátorunk szakértelmének köszönhetően gyors kalkuláció után megszületett a döntés, ha már ittvagyunk megér egy két kilóméteres kitérőt a Guggenheim Múzeum. Mi az a mögöttünk lévő 2500-hoz képest. Bilbaó gyönyörű város. Talán a legszebb amit eddig életemben láttam. Gyönyörű rendezett utcák, nagy zöld terek, tisztaság és hát ugye elég masszív mennyiségű titánium gondoskodik a kellemes közérzetről.
A Guggenheim múzeum
Az egyetlen probléma hogy kicsit sok a baszk, akik ugyan első ránézésre nagyon szimpatikus és aranyos emberek voltak, de a híradóban egész másokat mondanak róluk néha. Nem minha előítéleteim lennének, de amíg ottvoltunk is hallottunk egy nagy durranást. Jó jó, elhiszem hogy bányában robbantottak, de jobb a békesség, kocsiba be, és Gijónig meg sem állunk. Gyönyörű óceánparti úton mentünk, bal oldalunkon szép hegyek, jobb oldalunkon pedig a végtelen óceán, mindez káprázatos naplementével fűszerezve. ÉÉÉÉs a hab a tortán: Nagy tábla „Bien venudi en Gijón!”
Megérkeztünk…