Gondoltam vetek pár sort a táplálkozásunkról, mivel mostanában kevés dolog történik. Egyrészt megjött ma az ősz, igen vastag felhőréteggel a hátán, másrészt vagy itthon kuksolunk, vagy szörfözünk, vagy suliban vagyunk. Na jó, néha megiszunk egy két sidrát, vagy sört Richardal meg a haverjával, akit nem tudunk, hogy Hectornak, Larsonnak, vagy Fredriknek hívnak-e vagy mindháromnak:).

Szóval az első napokban leginkább pizzán, szendvicsen és mindenféle büfében kapható eleségen éltünk. Aztán ahogy szép lassan ismertük meg a környéket, sorra találtuk meg a boltokat. Az első igazán ismerős a Lidl volt. Gondoltuk akkor veszünk csirkehúst, mert ott biztos olcsó, de elképedve konstatáltuk, hogy 8 euró környékén mozog kilója. HAJ-HAJ… Mit fogunk így enni. Ám elkeseredésünk hamar örömtáncba torkollt, amint felfedeztük, hogy a tenger gyümölcseinek igen széles választéka, az otthoni, és a csirke árakhoz képest nevetségesen olcsón, mindenféle kiszerelésben kapható:P. Polip, tintahal, kagyló, kisrák, nagyrák, cápa, kardhal, sepia, még nagyobb rák, tonhal, ördöghal, tarisznyarák, hüvelykagyló, tőkehal, lazac, pisztráng, és még sokáig sorolhatnám mi minden, a létező összes kiszerelésben, az élőtől, a megpucolt-felszeletelt-lefagyasztottig, az egy szelettől a kilós zsákig mindenhogy. És _mind_ olcsóbb, mint a csirke:). Legtöbbjük 4 euró körüli kilógrammonkénti áron. Kulináris mennyország! Kivéve persze szegény Szabinak. Ugyan hősiesen végigkóstolt mindent, de igazán egyik sem ízlett neki. Ő sok pizzát eszik, meg azért néha csinálunk csirkét is. Eddig a legbajnokabb csirkét amúgy ő csinálta, mustáros hagymás pácban HOTPAN-nel:). És kárpótlásul a sok halevésért, ígértem neki egy burritot is, ezzel még adós vagyok. Csak hát a tejföl, na az aztán nincs. Még csak a közelében sem semmi. Ami ránézésre a legjobban hasonlított rá az a cukrozott natúr joghurt volt. Persze cukrozott mivoltára csak miután a húsra borítottam derült fény. De hát lassan csak megtanulom, hogy olvassam el ami előttem van…

 

Tegnap előtt pedig elment az áram. Olyannyira, hogy a biztosíték ami leoldott konkrétan elszenesedett, és meghalt. Így az egész lakásban áram nélkül voltunk. Illetve az igen érdekes vezetékezésnek köszönhetően az összes konnektor, az összes lámpa, és minden áram nélkül maradt, kivéve a sütőt, a mosogatógépet és a hűtőszekrényt. Ez nagy szerencse volt, mert éppen a vacsorát főztük a Szabival.

 

 

Evés után sötétségre kárhoztatva nyugovóra tértünk. Másnap világosban, mérnökök révén, nekiláttunk a biztosítékcserének. Haha! Mérhetetlen szakmai tudás ide, fiatalos optimizmus oda, fázisceruza nélkül mégsem állhatunk neki. Gyorsan leszaladtunk venni egyet. A szomszéd utcában van egy szerelvénybolt (vagy mi a neve:)). Itt természetesen senki nem beszélt angolul, így spangyarul vásároltunk egy fázisceruzát egy euróért. Majd kb. 7 perc múlva megjelentünk ugyanott a szénné égett biztosítékkal. Szegények igen megriadtak, hogy mit csinálhattunk, de megnyugtattuk őket, nem mi voltunk, azért vagyunk itt hogy kicseréljék. Mivel ez egy régi fajta biztosíték, nem tudták mit adjanak helyette. Mi meg persze nem nagyon tudtuk elmagyarázni. Erre az egyik ember, aki talán nem is dolgozott ott, megkérdezte messze lakunk –e? Mondtuk, hogy nem. ¡Vamos! Megnézi hova kell. És tényleg eljött megnézte, és elmondta a boltosnak, aki odaadta és azóta van áramunk. Ez a gesztus maximálisan jellemző a spanyolokra. Hihetetlenül jóindulatú mindenki. És épp annyira közvetlenek, amennyire kell:).

This entry was posted on kedd, október 23rd, 2007 at 3:25 du. and is filed under Uncategorized. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.