Már réges rég tervezgettünk egy szörfös kirándulást. Nemrég úgy döntöttünk, eljött az ideje. Túlságosan nem terveztünk meg semmit. Összeállítottuk a csapatot, név szerint Richardot és Raphaelt vittük magunkkal. Így négyfelé oszlottak az úti költségek.

A csapat Átus nélkül

Megegyeztünk, hogy a lehető legalacsonyabb költségvetéssel próbáljuk megoldani a dolgot, ezért beinvesztáltunk egy sátorba vagy 30 garast. Rettentően romantikus tervekkel vágtunk neki Galícia partvidékének. Vadkempingezés a tengerparton, tábortűz, gitármuzsika, miegymás:). Kicsit lassan sikerült elindulnunk, ezért mire elértük Galíciát, már igen közel volt a naplemente. (Mellesleg megjegyezném, hogy ez mostanában már igen erősen fél kilenc után zajlik mifelénk.)

A legígéretesebb sátrazóhely parkolója

Tehát délutáni szörf lekésve, keressünk gyorsan valami helyet a sátornak, mert sötétben elég rizikós felállítani. Ki tudja mi/ki mellett ébred az ember a világosban. Ez azonban sokkal nehezebbnek bizonyult, mint mi azt a lakásban álmodozva képzeltük. Spanyolország partvidéke igen csak be van építve. A tábortűz meg ugye messziről látszik. Végül is sikerült egy félsziget tövében, a homokdűnék között találnunk egy olyan helyet, ami nem látszott sehonnan csak a tengerről. Itt Attila és Raphael nekiláttak a sátorverésnek, amíg mi Richarddal elmentünk tűzifát keresni. Egyik nehezebb feladatnak bizonyult, mint a másik. Hál’ istennek mire mi Richarddal megérkeztünk igen mérsékelt mennyiségű zsákmányunkkal a szomszéd ligetből, a sátor már állt. Cseréltünk, Richard maradt, Atus jött velem újabb adag fáért, de most már megpróbáltunk egy benzinkutat, hátha nekik van rendes tűzifájuk. No meg persze elemlámpánk sem volt, azt is kellett hozni egyet:). Sajnos tűzifa nem volt a benzinkúton, de kaptunk egy pofás kis elemlámpát, ami nem elemmel megy, hanem rázni kell, hogy világítson. Azért visszafelé ez egyik nagy szemetes mellett találtunk egy kidobott raklapot is, ami később tökéletes tápláléknak bizonyult a visszatértünkre épp pislákolni kezdő tűznek. Innentől minden rendben volt.

Így elbújtunk a legközelebbi település elől

Homok, tűz, haverok, óceán. Kell ennél több???

Ahogy megálmodtuk: gitárszó, tábortűz, nacho vacsi, egy két sör, majd a helyi éjszakai horgászokkal beszélgettünk egy keveset, akik nagyon kedvesek voltak. Éjjel valami elképesztő mennyiségű izé lepi el a partot. Mindenen másznak, ugranak, kicsit az ászkákra emlékeztetnek. Richard szerint valami bolha félék, és csípnek is, de szerintem ez csak valami városi őő akarom mondani tengerparti legenda lehet, mert nem csípték meg egyikünket sem.

Tengerparti izék. Ha tudjátok mi ez bátran irjátok meg kommentbe

A reggel csodás volt. Arra ébredni, hogy a tenger zúg, és a hajnali nap éppen kezd hosszú árnyékokat vetni a visszahúzódó dagálytól még nedves partra egyszerűen meseszép.

Erre kelni nem kutya dolog

Miután magunkhoz tértünk, gyorsan szörföztünk egyet, amíg még senki sem volt a parton, majd szedtük a sátorfánkat:) és irány Pantin, ahol minden évben világbajnokságot rendeznek, –> jól lehet szörfözni. De persze nem. Minden előrejelzés dacára, alig páran voltak a vízben, mindenki a partról leste, hogy most miért is nincsenek rendes hullámok. Mi be sem merészkedtünk. És innentől kezdetét vette kálváriánk. Az összes környékbeli szörfözésre alkalmas helyet végigjártuk, de sehol sem volt az igazi. Végső elkeseredésünkben visszamentünk még a legjobbnak tűnőre, ahol a fiúk be is mentek kicsit pancsolni, de én olyan fáradt voltam a vezetéstől, meg a nem túl sok alvástól, hogy úgy döntöttem szundizom kicsit a homokban a napon, had barnuljak. Hirtelen arra ébredtem, hogy didergek. Körülnéztem, és egy felhő takarta el a napot. Nem volt kicsi, de ártalmatlannak tűnt elsőre. Az óceán parton azonban egészen máshogy viselkednek a felhők, mint odahaza szoktak:). Itt nem jönnek-mennek, hanem csak úgy a semmiből egyszer csak ott lesznek. Ez is így tett, és ahelyett hogy ment volna valamerre, egyre csak nőtt és nőtt, mígnem akkora tejfölben úsztunk, hogy alig lehetett látni valamit. Eközben szegény Attila is olyan balszerencsésen esett rá a deszkájára a vízben hogy beletört a hátsójába a saját finje.

Ekkora köd lett pillanatok alatt

Elég hamar megfogalmazódott mindanyiunkban, hogy ez így nincs rendjén. Esőben mégsem jó kempingezni, főleg nem egy 30 eurós sátorban. Kezdett felmerülni az azonnali hazamenetel kérdése. Végül aztán maradtunk. Sátrat vertünk, és eleredt az eső…

Napsütésben mégjobb lett volna

Itt nem lesz tűzrakás. Begubóztunk a sátorba, Richard bedurrantotta a vízipipáját, Raphael pedig ismét pengetett egy kicsit. Aztán megvitattuk nézeteinket a környezetvédelemről, és elaludtunk. Másnap még mindig rossz idő volt, és az előző napi bolyongást folytatva, végigjártuk a maradék partokat, de még most sem találtunk semmit. Így aztán 800km 3nap és 1 szörfözés után hazajöttünk. Összességében jól éreztük magunk azt hiszem, de mindenképpen sokat javított volna a dolog fényén, ha megtaláljuk a tökéletes hullámot:). De unokáknak mesélni való élmény volt az biztos…

This entry was posted on hétfő, május 19th, 2008 at 2:10 de. and is filed under Uncategorized. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.