Ismét úton
Szóval aludtunk egy jót. Másnap egészen időben felkeltünk, gyors zuhi, és irány reggelizni. Kontinentális reggelink, a szoba árába volt kalkulálva, ami kimondottan jól esett mind hármunknak. Gyors tanácskozás közben kitaláltuk hogy a Ferrari múzeum és Monaco közé beiktatunk még egy állomást, Cinqueterre sokak által leírhatatlanul gyönyörűnek titulált faluját. Megnéztük gyorsan a GPSben hogy még egészen útba is esik, csak nem autópályán. Gondoltuk ez nem baj, spórolunk egy kicsit, és bizonyára az oda vezető út is gusztusos lehet. Elindultunk hát a Ferrari múzeumba, amit már tegnap szállás/wifi keresés közben egyszer megtaláltunk. Ez sokkal nagyobb volt mint a Lambó, ellenben 10 eurónk bánta. Nembaj, megérte. Gyönyörű régi és új Ferrarik tucatjai között mindenféle relikviák, berendezett box, és nem utolsó sorban komplett motorok voltak kiállítva. Talán a legnagyobb hatással mégis a kipufogók voltak mindhármunkra, amit az alábbi képek remélem érthetővé tesznek:). Persze a Turbók sem voltak kutyák.
Enzo
A leendő tulajjal;)
Az összes F1-es Ferrari egy rakáson
F1-es motor
5-1 leömlő
Aprócska turbó egy korszakból ami már sosem lesz…
A múzeum után belefogtunk valamibe amit lehet hogy nem kellett volna. Legalább is nem így. Elindultunk Cinqueterre felé. Az út egész jól indult, amíg meg nem láttunk egy testesebb hegyet magunk előtt. A GPS képernyőjéről kiderült, hogy ezen bizony át kell hágnunk. Rendes hegyi szerpentin, majdnem mint nyáron a bajor Alpokban. A különbség csak annyi volt hogy most Olaszországban voltunk. És bizony az olaszoknak egész más fogalmaik vannak az útépítésről, mint német kolegáiknak. Eleinte még csak csak működött a dolog, de ahogy egyre magasabbra értünk, egyre keskenyebb, rosszabb, kacskaringósabb, és meredekebb útféleségen kellett tova haladnunk. Ezt szegény sherpává avanzsálódott autónk kevéssé tűrte jól. Hiába erőltette a ritkás levegőt turbó a tüdejébe, hiába voltak lábain erős mintázatú téli papucsok, mindúntalan olyan érzésünk volt benne mindhármunknak mintha a következő métert már nem lenne képes megtenni. Igyhát hol egybe, hol kettőbe, sikeresen átvergődtünk hegyen völgyön.
Vagy másfél óra és 60 kilóméter múlva, egyszer csak vége lett az útnak. Ekkor komolyan fontolóra vettük hogy Cinqueterre festői szépsége nem baj ha kimarad az életünkből. DE NEM! Kitartó fiatalok vagyunk, nehéz félév áll előttünk, nem futamodhatunk meg a második napon! Egy gyors „újratervezés” és megvolt a B útvolnal. Mitöbb, egy Cinqueterre–> táblát is találtunk. Felkapcsoltunk harmadikba és adj neki! Kicsivel később diadalittasan vonultunk be Cinqueterre apró hegyi falujába.
Így jár az aki kapkod, és rögtön az első opciót kiválasztja, ahelyett hogy a másodikat is elolvasná. Csalódottságunkat hamar orvosolta Genova immáron tényleg lenyűgöző szépsége. Innentől kezdve alagútak és viaduktok váltakozó sorozata vezetett egészen Monacóig. Na hát Monaco tényleg durva… Már az oda vezető út is leírhatatlanul gyönyörű, dehát Monte Carlo az valami egészen nem is tudom.
Még a hegytetőn, lábunk alatt sok sok euróval
Mesebeli, álombeli, hihetetlen, lenyűgöző, fényűző, pazar, lélegzet elállító, és még nem is tudom micsoda egyszerre. Gyanús hogy rátett egy lapáttal a látványra a szombat este is, de ennyi csillogás, villogás, drága dolog és burzsuj hujegyerek egészen sokkoló hatással van a magunk fajta egyszerű magyar parasztra:). Elfáradt az ujjam, beszéljenek kicsit a képek:
Valami kis vityilló tövében
Ez már nem múzeum. Itt vásárolni kell nem nézelődni.
A híres Rascas kanyar tövében
Csak meg lett a Carrera GT spotting is
Fő tér
Miután kinézelődtük magunkat, ugyláttuk itt az ideje némi meleg táplálék hasunkba tuszkolásának. Szabi tegnapi második kívánságának kielégítése érdekében beültünk egy pizzériába. Jó, jó nem olasz, de majdnem. Az utcán ülve majszoltuk 20 eurós margarita pizzánkat, miközben szótlanul nézegettük az elhaladó autókat. Maserati Coupe, 7 méteres Limó, Gallardo Spider, F430, F360, Quattroporte, stb. A sort csak néha bopntotta meg egy egy alantas 750Li vagy egy uj S klasse. Teli hassal, sétálgattunk még kicsit a kikötőben, ahol láss csodát yacht kiállítás volt.
Nekem senki ne mondja hogy van annyi pénz amivel már nem lehet mit kezdeni. Tovább sétálva rá kellett hogy döbbenjünk hogy itt nem akarunk tényleg semmiképp megszállni. Azthiszem érthető:
Itt kéne építési vállalkozni…
Nem volt még kedvünk elindulni semerre, leültünk egy padra. Ahogy ücsörögtünk és bambultunk rájöttünk hogy valami szórakozóhely mellett lehetünk, mert sorba jöttek a durvábbnál durvább sportautók, tele kipucolkodott korunkbeli suttyókkal.:)
Jump in my car!
Itt annyira belefeledkeztünk az ülésbe, hogy észre sem vettük, hogy hirtelen éjjel fél 1 lett… Menni kéne, de hová? Közös megegyezés alapján arra jutottunk, hogy én vagyok egyedül fáradt, így életbe lép a B terv. Nem alszunk Monaco környékén, és mivel az autópályáról úgysem látjuk a francia Riviérát, nem baj ha éjjel megyünk végig rajta. Destination Barcelona. Én javarészt átaludtam az éjszakát, amíg a többiek felváltva vezettek. A napot már spanyolországban láttuk meg újra. Itt cseréltünk is. Atus hátra aludni mert ő volt a legfáradtabb, én meg frissen és üdén a volán mögé.
7 óra környékén érhettük el Barcelonát. Belecsaptunk rögtön a közepébe és megcéloztuk a La Sagrada Familia-t. Nekem egy icipicit csalódás volt, de ettől függetlenül gyönyörű, és jó nagy. És persze építik:).
Nem kicsi
HELÓ!:)
Barcelóna még szürreálisabb volt mint Monte Carlo. No nem a fényűzés miatt. Egyszerűen, csak vasárnap reggel 7kor _teljesen_ üres. Hatalmas 4 sávos egyirányú utak, és csak az enyééém:). Jó volt így vezetni. Leszámítva hogy persze Moha bá (az iGO magyar hangja) nem jól tudta melyik utca merre egyirányú, és a fél belváros le volt zárva mert délelőtt futóverseny lesz.
Széles…
… és keskeny egyirányú utcák.
Igen hosszas tanakodás után megegyeztünk hogy kimegyunk Barcelonából, mert féltjük az autót, nehogy feltörjék, és megpihenünk ahol elfogy a szusz mindhármunkból. A biztonság kedvéjért(???) elszaladtunk még elbúcsúzni a Földközi tengertől, ki tudja mikor látjuk újra…
Barcelona playa-ja
Innentől kezdve szinte szó szerint egyenes és sík út vitt Bilbaóig. Spanyolország belseje úgy néz ki, mint a Mars fog 100 év múlva, miután terraformálták. Hatalmas vörös síkságok, néhol öntözéssel zöldentartott termőföldekkel tűzdelve. Az unalmat csak a néhol egy egy domb tetején elhelyezett nagy bikasziluettek törik meg. Meg természetesen a 0. hosszúsági körnek emelt emlékmű.
500 méter és egy másik féltek.
Már csak pár méter
A Guggenheim múzeum
Megérkeztünk…
Leave a Reply